BEMUTATKOZÁS

Az Aladdin Szolgáltató Csoport története 1991-ben indult el, egy szőnyeg- kárpittisztító vállalkozás létrehozásával (a cég a varázsszőnyeg után kapta az Aladdin nevet). Ezen a területen néhány év alatt piacvezető pozíciót értünk el a megyében.
A fokozatos fejlődés során profilunk az épülettakarítás irányába tolódott el, és jelenleg ez a fő tevékenységünk. Igyekszünk minél szélesebb szolgáltatási körrel partnereink rendelkezésére állni, ezért indítottuk be a fertőtlenítő takarítás és betoncsiszolás szolgáltatási ágakat is.
Cégünk családi vállalkozás, ügyvezetőink egyben a tulajdonosok is, sok munkatársunkkal évtizedekre nyúlik vissza az ismeretség. Ez garantálja a megbízhatóságot, de egyben azt is jelenti, hogy nem tudunk, és nem is akarunk az árversenybe a dolgozók kárára  beszállni.
Szakmai hátterünket okleveles vegyészmérnök ügyvezetőnk, környezetvédelmi megbízottunk, minőségügyi tanácsadónk, OKJ-s szolgálatvezetőink és takarító csoportvezetőink, illetve felületspecialistáink adják.


Minőségpolitika

Az Aladdin Nagy Kft. célja hogy megbízó szervezetei karbantartó-, alap- és eseti takarítási feladatait ellássa. E munkával hozzájárulunk megbízóink egészséges, biztonságos, esztétikus munkakörülményeinek biztosításához irodai és üzemi munkaterek esetén egyaránt. Működésünk segíti megrendelőink munkatársai jó munkahelyi közérzetének megteremtését.

Célunk, hogy szolgáltatásainkra megbízóink hosszú távon tartsanak igényt, s mint stabil, megbízható, igényes munkát végző vállalkozásra tekintsenek.

Céljaink elérésében szolgáltatásaink és működésünk minősége döntő szerepet játszik. Törekszünk arra, hogy takarítási szolgáltatásainkat a
•    szakszerűség
•    megbízhatóság
•    rugalmasság
•    pontosság
•    és a megfelelő munkastílus jellemezze.

Munkatársaink számára igyekszünk megbecsült munkát, megfelelő munkahelyi légkört és munkakörülményeket teremteni. Értékeljük a rugalmasságot, a megbízhatóságot, a szakmai igényességet, a kreatív hozzáállást és az egymás munkájának segítését.

Megrendelőink elégedettsége és az ezen alapuló hosszú távú kapcsolat az egyik fő alapja annak, hogy vállalkozásunk eredményesen működhessen, s munkatársainknak stabil, megfelelő megélhetést nyújtó munkahelyet biztosítsunk.

 

Minőségügyi rendszerünket az SGS Hungária Kft. tanúsítja. 

sgs